KOSÁR ( 0 )

Révész László
Heves megye 10–11. századi temetői

Ára: 3500 forint

Darab:

ISBN: 9789637061554
Kiadás helye: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Kiadás éve: 2008

A mai Heves megye eddig ismertté vált ötvenhét, e korból származó temetõjének anyagát adja közre, melyek többségét — ahogyan azt Révész László a bevezetõben írja — Szabó János Gyõzõ tárta fel. Nem véletlen tehát, hogy a mûvet is a korán elhunyt egri régész emlékének ajánlja a szerzõ. Az érmeket Kovács László az egyes lelõhelyeknél ismertette, az állatcsont-anyagot Vörös István külön fejezetben dolgozta fel. Kár, hogy az antropológusok neveit csak az egyes lelõhelyeknél ismerjük meg, pedig nincs belõlük olyan sok (Éry Kinga, Kiss Péterné, Lengyel Imre, Marcsik Antónia, Nemeskéri János, Pap Ildikó). A kötetben a települések alfabetikus sorrendjében következnek a lelõhelyek, ahol elsõként a lelõkörülményeket, majd a sírok és a bennük talált leletek leírását, végezetül az értékelést találjuk. Minden egyes lelõhely helyszínrajzát, a temetõtérképet, és az egyenkénti sírrajzokat is e szöveg közé illesztve közli a könyv. Esetenként fényképet is találunk a lelõhelyrõl, vagy egyes sírokról. A harmadik alfejezet az értékelés, ahol a temetõket életkor, nem, tájolás, a sírgödör formája, mérete és mélysége, a fektetés módja szerint, a leletanyagot pedig típusok (ételmelléklet, edény, ékszerek, ruhadíszek, pénzek, használati eszközök, fegyverek) szerint csoportosítva ismerteti a Szerzõ, minden egyes lelettípust, jelenséget egyúttal kronológiai és regionális keretbe is helyezve. Ezt az alfejezetet az egyes lelettípusok elhelyezkedését mutató elemzõ temetõtérképek, leletfotók mellett az egyes lelettípusok kronológiai táblázatai egészítik ki, melyek különös értékei e kötetnek. Végezetül a keltezés címû alfejezetben az ismereteket összefoglalja adja meg Révész László az adott temetõ használatának idejét. A jegyzeteket a lap alján, az irodalomjegyzéket a szócikk végén találjuk. A szöveg szerkezete a kötet egészében következetes, az illusztrációké már nem ennyire. Bizonyára a hosszú évtizedek alatt, sok kéz által készített rajzok okozzák, hogy egyes esetekben táblákba rendezve, „tömbösítve” találjuk a sírrajzokat, máskor viszont a szöveg közé illesztve jelennek meg. Kétségtelen hogy az olvasó számára az utóbbi a kényelmes és szép megoldás. Hasonló a helyzet a lelettáblákkal is, melyek mai szemmel és a mai technikai lehetõségek mellett kényelmesen elfértek volna a szöveg között is, az olvasót a lehetõ legkevesebb lapozgatásra kényszerítve. Mindettõl függetlenül a kötet igen szép kivitelû, méltó a sorozathoz. A kötetben közölt jelentõsebb temetõk: Aldebrõ-Mocsáros (34 sír, 2 hajfonatkorongpár); Dormánd, Hanyipuszta (16 sír, egy hajfonatkorongpár), Eger, Szépasszony-völgy (közel 80 sír, egy hajfonatkorong), Eger-Vár, a székesegyház temetõje, Kál-Legelõ (83 sír), Tiszanána, Cseh-tanya (32 sír), Újlõrincfalva-Magyarad (63 sír), Visonta, Felsõrét (77 sír), és az ötven temetõ közül ez az utóbbi egy tekinthetõ teljesen feltártnak. Nem tudni, hogy a Bartalosgyûjteményben egykor volt, de már elveszett, Pásztóról származó leletek miért kerültek a kötetbe, hiszen nem Heves megyébõl valók. Az persze nem lenne baj, ha csak õrzési helyük okán, de akkor a kötetben valahol említeni kellett volna, hogy több „idegen” lelet a Heves megyei gyûjteményekben nincs. Teljesen természetes, hogy a könyv értékelõ fejezete a sorozat minden korábbi köteténél alaposabb, részletesebb. Révész László a korszak elkötelezett, nemzetközileg is elismert kutatója, egyik legavatottabb ismerõje, számos jeles temetõ feltárója és több könyv szerzõje. Ennélfogva az értékelõ fejezet kivételesen gazdag és tartalmas: A 10-11. századi emlékanyag etnikumjelzõ szerepével kapcsolatos korábbi nézetek kritikája után — nem cáfolva a történeti források kavar, illetve besenyõ népcsoportokra vonatkozó adatait — arra a végsõ következtetésre jut, hogy az eddigi leletek alapján a megye régészeti anyagában egyik etnikum tárgyi hagyatékát sem sikerült kimutatni. Révész László e könyvében is határozottan elutasítja a hazai régészetben oly gyakori, általa „vegyes érvelésnek” nevezett módszert, amikor egy emlékcsoport, jelesül a régészeti leletek hiányosságait a történeti forrásokból, sõt a helynévanyagból vett adatokkal próbálják kiegészíteni, áthidalni, sokszor átlépve a kronológiai korlátokat. Kerüli a találgatásokat, feltételezéseket, ezért csak a ténylegesen rendelkezésre álló anyag sok szempontú összetett vizsgálatát végezte el. Minden egyes tárgytípus tipokronológiai vizsgálatát kronológiai táblázatokban és térképeken is ábrázolta, majd ezeket összegezve a temetõket is kronológiai sorrendbe állította. Ennek eredményeként a 39 ilyen módon vizsgálható lelõhely közül mindössze hét esetében állapítható meg, hogy csak a 11. században létezett, a többi vagy kizárólag 10. századi, vagy az ezredforduló környékén volt használatban. Következésképpen a Heves megyei temetõk három kronológiai csoportba sorolhatók: 10. sz. elsõ kétharmada, 10-11. sz. fordulója, 11. század. A területi elosztást figyelembe véve a temetõk zöme a Mátraalja dombos területein helyezkedik el, míg a Tiszához közel esõ, idõszakosan vízjárta területeket csak ritkásan szállták meg. Viszont itt találjuk az eddig ismert tarsolylemezeket, az övveretes és hajfonatkorongos temetkezéseket, valamint az összes nyugat-európai érmét is. Révész L. figyelemre méltó megjegyzése, hogy a Tisza bal partján, Szolnok megyében hasonló a helyzet, és ebbõl arra a következtetésre jut, hogy egy vagy két gazdag nemzetség telepedett meg ezen a területen. A leggazdagabb sírok elhelyezkedése alapján a vezetõ nemzetség szálláshelyét Heves város körzetében feltételezi.