Dominkovits Péter
„Egy nemzetek lévén...” A Nyugat-Dunántúl Bocskai István 1605. évi hadjárata idején

ISBN: 978-963-86998-6-2

„...egy nemzetek lévén, ebben az közönséges magunk életének oltalmáért, hütünkért és szabadságunknak háborgató ellensége ellen való támadásunkban kegyelmetek is velünk egy hajóban evez...” – írta fegyverfogását, küzdelmét részletesen megindokoló Bocskai István Szerencs várából a dunántúli rendekhez, azokat felkeléséhez csatlakozásra felszólítva. Jól ismert: a tizenötéves háború utolsó, speciális lezáró szakaszát jelentő Bocskai-felkelés történetében a Dunántúl viszonylag későn, 1605 tavaszától, csupán mellékhadszíntér-funkcióval jelent meg. A térség rendjeinek viszonyulása ambivalens volt. A tavasz során jelentős nemesi tömegek, végvári katonaság spontán módon álltak át, így csatlakozott több végvár is, melyek közül tán Veszprém esete a legismertebb. A megyei birtokosok jelentős csoportjai a hadi események okán (birtokok felprédálása, családtagok fogságbavetése, eladása) vagy a birtokelkobzásoktóli félelemtől vezetve, gyakran kényszer alatt pártoltak át, és alakítottak ki sajátos viszonyrendszert azáltal, hogy az aulikus oldal felé is megtartották kapcsolataikat. A meghatározó főnemesek köréből – felekezeti hovatartozástól függetlenül – többen nem csak Bocskai hűségére nem álltak, hanem familiárisaik élén jelentős szerepet vállalva részt vettek a hajdú-török-tatár hadakkal szembeni harcokban, azok térségből történő kiszorításában, illetve a helyi társadalmak minél békésebb újjászervezésében. Kiemelkedő képviselőjük Vas vármegye – és a térség – egyik legnagyobb földesura, az 1604-1609 között dunántúli főkapitányi tisztet viselő Batthyány (II.) Ferenc, aki a térség kálvinistáinak legjelentősebb patrónusa volt, de hasonlóképpen említhető itt Pápa földesura, e vár főkapitánya, a jelentős erősséget királyi kézen megtartó, a helyi protestánsokat sokoldalúan, nagyvonalúan támogató enyingi Török István is.

Az osztrák örökös tartományokhoz fűződő gazdasági, társadalmi, családi kapcsolatokra történő utalások mellett a dunántúli rendek ambivalens viszonyának más okai is ismertek, és ezek egy meghatározóját a korszak kézikönyve is hangsúlyosan említi: „...a hajdúk a falvak sarcolására tértek át, s a kárvallottak már alig láttak különbséget köztük és az általuk elűzött idegen zsoldosok között, főleg Alsó-Magyarország nyugati vármegyéiben és a Dunántúlon, ahová 1605 nyarán a hadszíntér áttevődött.” A fejezetet író Makkai László külön kiemelte: a török-tatár szövetség, katonai támogatás, közös hadmozdulatok a magyar rendek, a magyar lakosság részéről is súlyos problémákat vetettek fel. Ez a momentum az alsó-ausztriai, keleti stájer térség pusztulásáról – illetve a mai Burgenland területéről – író osztrák szerzőknél súlyponti elemként jelenik meg.

A Habsburg-család osztrák ága uralta területek történetét egységes szerkezetben bemutató újabb osztrák kézikönyv társadalom- és hadtörténeti vetületeket egyaránt figyelembe véve hangsúlyozta: az összetett köztes társadalom, a vitézlő rend és az erősen differenciált hajdúság társadalmi felemelkedésének legjobb lehetőségét a folyamatos fegyveres szolgálat jelentette. Ez által nem csak az oszmánok elleni háborúkhoz, hanem a 17. századon végighúzódó rendi küzdelmekhez, valójában polgárháborúkhoz is mindkét hadakozó oldal számára folyamatos bázist jelentettek. 1605-ben Csehország, Alsó-Ausztria és Stájerország határait átlépve, jelentős károkat okozva, modern fogalommal élve a helyi lakosságot terrorizálták. Az átélt szörnyű események mellett minden bizonnyal a magyarországi történések, az 1608. évi törvények is hatással voltak II. Mátyás 1609-től megfigyelhető türelmes alsó- és felső-ausztriai valláspolitikájára.

Az ellentétes tendenciáktól nem mentes életutat maga mögött tudó Bocskai István fejedelem pályaíve, tevékenységének kortársi és későbbi recepciója, a felkelés nemzetközi diplomáciában történő elhelyezése, eredményeinek nemzetközi szintű értékelése még cseppet sem nevezhető lezárt, minden részletében jól ismert történeti eseménysornak, és ezt az elmúlt évek e témakörrel kapcsolatos kiadványai is jelzik. Bár valószínű, hogy Bocskai életútját kiegészítő új levéltári forrás csak nagyon szerény mértékben kerülhet elő, az évforduló kapcsán megjelent tanulmánykötetek kitűnően és egységben érzékeltetik a jelenlegi kutatás állását, a továbblépés lehetőségeit. A Bocskai-felkelés több szempontból is megerősítette a magyar rendiség pozícióit: pl. ezt egyértelműen kifejezte az újra visszaállított nádorválasztás, a magyarországi várakhoz magyar vezetők kinevezésének lehetősége, a vallásszabadság problémakörének törvényi rendezése. Egy más dimenzióban: mindez a Habsburg-udvarban is megerősítette a magyar rendi pozíciókat. A tanulmánykötetekben megjelent újabb kutatási irányok közül itt csak két kérdéskört emelek ki: a városok és a fejedelem, a városok és a hajdúság összetett, távolságtartásoktól, konfliktusoktól sem mentes kapcsolatát, illetve az ennél is bonyolultabb felekezeti kérdéskört; a 16–17. század fordulójának erőszakoskodásokkal terhelt időszakának megszűnését, az ennél nyugodtabb, tolerált építkezések periódusát.

A felkelés további diplomáciai vizsgálatának szükségességére utal egy régi-új forráskiadvány, amely közzéadja V. Pál pápa 1605. évi, Magyarországra vonatkozó azon leveleit, amelyek a kereszténység védelme és az oszmánok elleni küzdelem kontextusában értelmezik az eseményeket. Az összehasonlító elemzések nemzetközi dimenzióit jól példázza a Bocskai fejedelem sikerei hatására létrejött bécsi béke (1606) vallási rendelkezéseinek párhuzamba állítása IV. Henrik király nantes-i ediktumával (1598).

Kevéssé hangsúlyozott: egy szisztematikus – elsősorban a bécsi Hadilevéltáron alapuló – forrásfeltárás a hadtörténeti eseményeket, a hadi kronológiát is tovább pontosítaná. Ugyanakkor a kortárs ismeretektől, a délszláv tragédiától is iniciáltan feltűnik egy újabb vizsgálati szempont is, a háború mindennapi életére gyakorolt hatása. Ez a lehető legtöbb irányból, pl. a történeti antropológiától a tartomány-, város- és gazdaságtörténetig bezáróan tanulmányozható, miként arra Németország nagy kora újkori kataklizmája, a harmincéves háború kapcsán a göttingeni iskola reprezentáns képviselői mutattak rá.

Az alábbi kis munka nem hadtörténeti finomítás céljából született. A szerző soproni levéltárosként a Nyugat-Dunántúl nemesi társadalmát, a 17. századi Szombathely történetét kutatva, Sopron város kora újkori iratanyagának forráskutatása, -feltárása során találkozott az 1605. év ambivalens helyi történéseivel. Célja nem lehet több, mint az előző kérdéskörökhöz kapcsolódva érzékeltetni és adatolni e térség helyzetét; jelezni további feldolgozások szükségességét (pl. Sopron város társadalom-, gazdaság-, hadtörténetének monográfiai igényű komplex vizsgálata a hosszú török háború időszakában). A tanulmányt követően a további kutatások, elemzések segítésére egy 60 tételes forráspublikáció található, amelyben 1605. május–december közötti időszakból, Sopron város páratlanul gazdag levéltárából származó dokumentumok kerülnek közzétételre. A lezáró szerkezeti egység Sopron és Vas vármegyék, továbbá Sopron szabad királyi város, Szombathely privilegizált mezőváros tárgyidőszakbeli tisztviselői archontológiájához szolgáltat adatokat.

Budapest, 2006

 

Ára: 1500 forint